A fagyi napja

2020.05.08

Egyre melegebb az idő, ilyenkor óhatatlanul is elkezdünk vágyni a hideg édességekre.

Májusban gyerekek és felnőttek együtt várják a fagyiszezon kezdetét, de nem csak emiatt esett május 8. napjára a fagylalt napja. A dátum: V.8., amelyben a V a tölcsért, a 8-as szám pedig a fagyigombócokat szimbolizálja.

Ezen a napon rendszerint több cukrászdában féláron lehet hozzájutni a jeges finomsághoz.

Míg az elmúlt századokban úri mulatság volt a fagyizás, ma már el sem tudjuk képzelni nélküle a nyarat.

Néhány érdekesség a fagyi történetéből:

  • Néró császár többszáz km távolságból hozatta a jeget, csak hogy el tudják készíteni neki legkedvesebb csemegéjét.

  • Magyarországon az 1900-as évek elején terjedt el széles körben, eleinte főként gyerekeknek ajánlották, később azonban előszeretettel készítették borral és pezsgővel, így a felnőtt férfiak körében is kedveltté válhatott.

  • A legtöbb fagyit vasárnaponként vásároljuk.

  • A fagyi csak az ipari forradalom után tudott szélesebb körben elterjedni, hiszen folyamatos hűtést igényel.

A legtöbb cukrászdában a koronavírus járvány idején is lehet elvitelre fagyit vásárolni, de ha mégsincs erre lehetőséged, otthon is elkészítheted a jeges finomságot.

Nézd meg a Bindi krémes gyorsfagyasztott desszertjeit is, melyeket akár házhozszállítással is megrendelhetsz.