Igazán "pezsgő" sütemények

2020.12.31

Hamarosan átlépünk 2021-be. Ez az év kifejezetten furcsa volt, a maga módján. Egy dolog azonban teljesen biztos, hatalmas ünneplés követi majd az újévet. Biztosan előkerülnek a pezsgők a poharakba, vagy máshova is? Összegyűjtöttünk Nektek néhány pezsgő hangulatú süteményt, amelyek mind az otthonodban, könnyen elkészíthetők.

Pezsgőkrémes torta

A neve kifejezetten beszédes. A csavar, hogy a piskótájában is van egy leheletnyi pezsgő, melyet a robotgépben a vajjal és a cukorral, a tojásfehérjével és a lisztes, sütőporos, sós keverékkel egybe dolgozunk, majd 180 fokra előmelegített sütőben megsütünk körülbelül 35-40 perc alatt, és hagyjuk kihűlni. A sütemény igazi karakterét a krém adja, melynek a titka, hogy a tojássárgáját és a cukrot vízgőz felett keményre keverjük, de vigyázzunk, hogy a pezsgőt csak kis adagokban adjuk hozzá. Végül megkeményedik a hab, és levesszük a gőzről, hadd hűljön. Mascarpone a következő lépés, amelyet szintén habosra dolgozunk, és a már kihűlt pezsgőhabbal összekeverjük, először kis adagokban, hogy még lazább legyen. Az így kapott krémet a már elkészült tortaformánkra kenjünk, egy réteg lekvárt is felhelyezünk, majd mélyhűtőben hagyjuk megdermedni.

Pezseg a croissant

Ki ne gondolna a pezsgőkrémről egyből a croissantra? Az elkészítése egyszerűbb, mint gondolnánk!
Első lépésben pudingporból, cukorból és persze pezsgőből elkészítjük a pudingot. Elkészítjük a leveles tésztát, vagy megvesszük a boltban. A croissant formákat háromszögek feltekerésével érjük el, így ezeket a formákat kell kivágnunk belőle. A szélesebb részére egy-egy kanál pezsgőpudingot felkenünk, hogy minden harapásra jusson krém, és tekerjük. Ezeket megkenjünk tojássárgájával, megbolondíthatjuk cukorral, akár fahéjjal, és 180 fokon 25 perc alatt meg is sütjük.

Cream champagne

Elkészítéséhez az édes pezsgő az ideális, finom, de annál egyszerűbb desszert, amelyhez zselatinlap is szükségeltetik. Alacsony lángon vizet forralunk, hogy ez esetben is, vízgőz felett készüljön el az édesség. Ez felett adagoljuk a tojásokat egy edénybe, elkeverjük. Fontos, hogy ne nagy lángon, nem akarjuk megfőzni a tojásokat! Utána hozzáadjuk a pezsgőt, ha nincs otthon édes, akkor használhatunk édesítőket. Szép, habos állagot kell kapnunk. A zselatinlapokat közben hideg vízben áztatjuk, majd mikor magába szívta, hozzáadjuk az elkészített krémhez. Ezt csomómentesre kevergetjük. Ezt kis edényekbe porciózzuk, majd hagyjuk hűtőben megdermedni. Igazán finom krémes nassolni való.


Ha nem szeretnél a sütemények elkészítésével törődni, és szereted, ha igazán különleges, de mégis házi receptúrák alapján elkészített tortát kapsz, akkor a megoldás itt van. Válaszd Te is, amit már több százan, és mi házhoz visszük Neked. Újévi ünnepléshez kiváló választás a Tiramisu, amely igazán jó párost alkot a pezsgővel.