Az ország tortája 2021.

2021.08.26

A 2005-ös alapítása óta minden évben kihirdetik az adott év tortáját. A jeles, augusztus 20-i ünnepen lehet először kóstolni ezeket az igazán egyedülálló tortákat.

Az ország tortája 2021-ben

A budapesti cukrászmester inspirációja egy gyönyörű napraforgó mező volt, innen kapta a desszert a nevét: Napraforgó.

Igazi négy évszakos tortáról beszélünk, hiába a kifejezetten nyárias elnevezés.

Csokoládés, ropogós talpon fekszik a több rétegből álló sütemény. Pirított napraforgó őrleménnyel felverten készült. A körte képezi az üdeségét a desszertnek, míg a karamellizált csokoládé és méz a hűvös napokon öleli körbe érzékeinket. A pikantériáját a vilmoskörte pálinka emeli ki.

Készítője Fodor Sándor.

Forrás: Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete

Az ország cukormentes tortája 2021

Szintén a hagyományos, ország tortája versennyel együtt hirdeti ki az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével karöltve.

Idén ez egy igazán egzotikus hangzású sütemény, amelynek összetevői a hazai ízeket ötvözik. Ez a Beszterce rózsája.

Ízében a sárgabarack dominál, sőt a fő összetevő. A piskótáját barackmaglisztből készítették, zselé és mousse formájában is visszaköszön ez a gyümölcs. Ezt tetézték a dióval és az étcsokoládéval. Teljes formájában cukormentes.

Készítője Füredi Krisztián.

Forrás: Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 

Egy a Természettel

Idén a Cukrász Ipartestület egy új alkategóriát hirdetett. Ez az "Egy a Természettel". Olyan torták nevezhettek erre a címre, amelyek olyan új és kreatív desszertek, melyek összetevői Magyarország erdeiben és mezein megtalálhatók.

Idén ezt a címet a Nimród fantázianevű torta nyerte el, mely szintén az ország cukormentes tortája készítőjének köszönhető.

Kakaós sablén ül az erdei gyümölcsös, feketeribizlis és a gesztenyés rétegek sokasága, melyet keretbe zár a vaníliamousse. A különlegességét a likőrök adják, mellyel igazán csábító összképet alkot a torta.

Forrás: Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 

Ezeket a különleges cukrászdai élményeket az otthonodban is átélheted, egyszerűbben, mint valaha. A Bindi gyorsfagyasztott, olasz desszertjei a kanapén ülve is kényeztetnek. Nézz körül webshopunkban és rendeld meg a hozzád közel álló tortát.