Így csalogass be még több vendéget 9. rész: Higiénia

2022.01.21

Nem csak a megítélés és a külcsín a fontos, ha a higiéniáról beszélünk a vendéglátásban. Ennek komoly feltételei vannak, és emiatt kulcsszerepet játszik minden, ezen iparágban tevékenykedő számára.

Léptéket tartani a megnövekedett igénnyel

Gyökereiben változott meg az emberek globális hozzáállása a higiéniával kapcsolatban az elmúlt pár évben, köszönhető ez a pandémiának. A gondolatmenet, miszerint drasztikusan csökkenthető a fertőzésveszély, akár egy egyszerű kézmosással is, alapjaiban változtatta meg a hozzáállásunkat, ha nem is permanensen, de átmenetileg biztosan.

Ezt követnie kellett a vendéglátóiparnak is, így az egészen új szintekre emelkedett, mind a vendégtéri, mind a szaniter higiénia tekintetében.

Nem csak szimplán az elvárások okán volt ez a változás, hanem az igények is erősen befolyásolták ezeket a törekvéseket. Itt igazán 3 táborra bonthatjuk a vendégkörünket. Az első, akik rendkívül magas szinten elvárják a teljes tisztaságot, amelyet ők is betartanak, így ezt be is tartatják másokkal. A második -akik inkább többségben lesznek, a könnyebb felfogásúak, akik csak szeretnék visszakapni az életüket, mondván nekik úgysem árt semmi, és a harmadik, az arany középút.

Ezt célozta be a legtöbb vendéglátó egység: a szabályozásoknak eleget tenni, és persze a lehetőséget megteremteni az első típusnak, de "régi" érzést feleleveníteni a második típusnak.

Mik az elvárások most?

Ha csak egyszerűen szeretnénk megfogalmazni, úgy a legtisztább, hogy a lehetőséget meg kell teremteni mindhárom típus számára.

A távolságtartás megtartása talán az egyik fő pont ebben a kérdésben, bár jogszabály nem írja elő a korábbi, másfél méter kötelező távot, biztosítani érdemes a vendégeink számára, természetesen ha van erre lehetőséged, és kapacitásod.

A kézhigiénia teljesen jogos elvárás, ez a kihelyezett, folyamatosan utántöltött kézfertőtlenítőkkel tökéletesen abszolválható feladat. Ezek akkor is, és most is megteszik a hatásukat, továbbá igényességet közvetítenek.

A helyiségek és eszközök takarítását nem is kell ecsetelni. A legalapvetőbb jelenleg, és korábban is az kellett, hogy legyen. Ahova étkezni, és szórakozni járnak az emberek, teljesen egyértelműen tiszta kell, hogy legyen, még akkor is, ha egy felszabadult asztalra azonnal leülnek.

Konyha és a tisztítóeszközök

Óriási mennyiségben fogyhatnak - természetesen a vendéglátó egység méretétől függően - a tisztítószerek. Ez akár havi szinten 300 litert is jelenthet. Amennyiben a tisztítás nem körültekintő, nem alapos, és nem az előírásoknak megfelelően történik, úgy az akár érintkezhet magával az élelmiszerrel is, aminek a kockázatait nem kell bemutatni.

Ezen területet érintve is szigorú szabályokat fektet le a HACCP, vagyis az élelmiszerbiztonsági rendszer. Ez egy óriási tematika, mely külön részekre bont minden egyes elemet, és a tökéletességre törekedve szabályozza ezeket, így a higiéniát is. Erről egy kicsit bővebben egy korábbi Facebook posztunkban olvashatsz, ide kattintva.

Hogyan kerülhetők el a kockázatok?

Ha ekkora mennyiségű vegyszerrel dolgozunk, az egészségügyi kockázattal is járhat. Erre a legkiválóbb megoldás, ha a gyártók felhasználási utasításait követjük. Vonatkozhat ez az alkalmazott területre, akár a különböző anyagok keveredésére is, hiszen ezek reakcióba is léphetnek egymással.

A kesztyű és maszk viselése szinte elengedhetetlen lehet káros vegyszerek használatakor, ha azokat magas hőmérsékletű felületek tisztítására alkalmazzuk. Ilyenkor a bennük található, könnyen forrásnak, így párolgásnak induló anyagok felszabadulnak, és ezeket belélegezhetjük, melyek rövid és hosszú távú egészségügyi kockázattal is járnak.


Továbbá érdemes a termékeket nem helyileg kezelni. Erre tökéletes megoldás a Bindi gyorsfagyasztott tortái. Nem igényel ez a megoldás hőkezelést a legtöbb esetben, elég egyszerűen ezeket felengedtetni. Amennyiben szeretnél partnerünk lenni a vendéglátásban, úgy vedd fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken, és válasz édességeket webshopunkról